Kék vödör-programmal indult a Budapesten megalakuló DORKÁSZ Szolgálat. Húsvét előtt már így is segítheti a rászorulókat. Keleti Gáborral, az intézmény területi vezetőjével beszélgettünk.
– Nemrégiben nyílt a DORKÁSZ szolgálat Budapesten. Mit kell a működésükről tudni?
– Azt, hogy a DORKÁSZ Szolgálat egy keresztény alapítvány, amely harminc éve működik Magyarországon. A holland gyökerekkel rendelkező Alapítványt 1991-ben Dirk Jan Groot hozta létre, aki 1982-ben kapta az indíttatást, hogy létrehozzon egy olyan nemzetközi keresztyén segélyszervezetet, mely segíti a kommunista országokban elnyomottakat. A magyarországi szervezet 2016-tól függetlenedett a hollandiai anyaszervezettől, akivel azóta is jó kapcsolatot ápol. Debrecen után idén Budapesten is elindul. A célunk az, hogy egy országos, felekezetközi segélyszervezetet hozhassunk létre. Budapesten is – akárcsak máshol – a cél a megváltozott életekben nyújtott segítség. Azaz maga a segélyezés, az adományozás nem a szolgálat végső célja , hanem az eszköze.
Az adományozás egyben lehetőség is arra, hogy feltérképezzük azokat, akiknek segítségre van szüksége.