A kezdeti harmóniának, amit a Szentírás Paradicsomnak nevez, a bűnbeesés vet véget. Ennek következtében az ember már kívülről indokolja meg a bűneit: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem” (Ter 3,12). (Hasonlóan Éva is…) – Amiben rejtetten az is benne van, hogy végtére Isten tehet arról, hogy bűnbe estünk, hiszen Ő adta társnak azt, aki miatt ilyet követtünk el. – Mind a mai napig így van jelen a bűn logikája bennünk: mindenki más tehet arról, hogy rosszat követtünk el, csak mi nem vállaljuk a felelősséget. Emellett, mivel a bűn elsősorban a bizalom, vagy még inkább a kapcsolat ellen van, így azt, akiből származik minden, ami szent bennünk, eltorzítja előttünk. Ezért többé magunkat sem értjük meg igazán. Megsérült a kapcsolatunk önmagunkkal is.

A Biblia nem tárja fel a pontos eseménysort, ahogyan a bűnbeesés megtörténik. Talán nem is a mikéntje a fontos! Ennél lényegesebb dolgokra világít rá. Arra, hogy a bűnnel valami végérvényesen idegen is megszületett a világmindenségben. Idegen Istentől és idegen tőlünk, mégis, most már a sajátunk is. Ez a valami pedig beékelődik közénk, mint a valósága minden megcsalásnak két szerelmes között.