Orosz külügyi szóvivő: Washington nem hunyhat szemet az ukrajnai egyházüldözés felett.

Az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy ne vegye észre a Moszkva által történelminek és kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC) üldöztetését – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken a Telegram-csatornáján.

Arra reagált, hogy az Ukrán Ortodox Egyház szerzeteseit pénteken felszólították, hogy március 23-ig ürítsék ki azokat a helyiségeket, amelyeket a keleti szláv kereszténység de facto legfontosabb központjának tekintett kijevi barlangkolostorban használtak. Útjukat a Kijevi-Pecserszka Lavra Nemzeti Védett Terület megbízott főigazgatója adta ki, arra hivatkozva, hogy férfikolostor megsértette az állami tulajdonban lévő intézmény térítésmentes használatáról 2013-ban megkötött – és emiatt felmondott – megállapodás feltételeit.

„Tud erről az amerikai külügyminisztérium? Általában az amerikai külügyi hivatal illetékes osztálya élénken reagál a vallási elnyomás tényeire. Ezúttal nem fog sikerülni, hogy az államok ne lássák meg az Ukrán Ortodox Egyház üldözését”

– írta a szóvivő.

Mi volt a célja annak a parlamenti küldöttségnek, amely a napokban Finnországban és Svédországban járt a két ország NATO-hoz való csatlakozása kapcsán? Valóban belátható közelségbe került egy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye