Faludi Szilvia lakásügyében Fehér Zsolt még tavaly ígért tájékoztatást.

Fehér Zsoltot, az eredetileg jobbikos politikust önkormányzati lakásügyben kérdezte volna a 0627.hu, azonban a váci önkormányzati képviselő próbált kitérni a kérdések elől, míg a képviselőtársa, Kászonyi Károly akadályozta a stábot a munkavégzésben, eltolta az útból az újságírónőt, majd a válaszok helyett rácsapta az ajtót – derül ki a térségi híroldal videójából.

Fehér Zsolt még tavaly ígérte meg egy interjú során, hogy abban az esetben, ha a Fidesz-KDNP képviselői hivatalos kérelmet nyújtanak be, felülvizsgálja a bizottság a korábbi döntését, ami alapján a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye akkori igazgató-helyettesének, a 600 ezer forintot meghaladó jövedelemmel rendelkező Faludi Szilviának adtak két évre havi 25 ezer forintért egy másfél szobás önkormányzati lakást tavaly januárban.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye