Jogerőre emelkedett a tavaly áprilisi alapfokú határozat, amely helyt adott két román civil szervezet kifogásának.

A román legfelsőbb bíróság megsemmisítette azt a kormányhatározatot, amely 2021-ben Sepsiszentgyörgy hivatalos jelképévé nyilvánította a székelyföldi város önkormányzata által jóváhagyott zászlót.

A bíróság közigazgatási részlegén kedden meghozott – az intézmény honlapján szerdán közzétett – végzés szerint a bírák megalapozatlannak találták és elutasították a bukaresti kormány és Sepsiszentgyörgy városi tanácsa fellebbezését, így jogerőre emelkedett a brassói táblabíróság tavaly áprilisi alapfokú határozata, amely helyt adott a zászlót kifogásoló két román civil szervezet kifogásának.
A bukaresti kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára fogadta el a sepsiszentgyörgyi – arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázoló – városzászlóról szóló határozatot.

A leírás szerint a település címere pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette arany Nap és ezüst Hold. A vár előtt három zöld mező, rajta a település nevét adó lovas Szent György és a sárkány látható.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye