A február 16. és 21. között zajló télűző, tavaszköszöntő népszokás vasárnapi programjai az esti órákig tartanak.

A maskarások dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan több tízezer érdeklődő lesz kíváncsi a Duna-parti városban.

A február 16. és 21. között zajló télűző, tavaszköszöntő népszokás vasárnapi programjai reggel kilenctől egészen az esti órákig tartanak.

A térség legnagyobb eseményén 70 busócsoport 2200 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról. Farsangvasárnap már reggel kilenc órától érdemes kilátogatni a mohácsi belvárosba. Ekkor nyit a népművészeti- és kézműves vásár, míg az érdeklődők ekkortól nyerhetnek betekintést a busócsoportok készülődésébe a nyitott udvarban, egyúttal megindul a készülődés a szigeti révnél a busók átkelésére is.

Tíz órától tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat a Széchenyi téri nagyszínpadon, a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán és a Busósudvarban, a szerb templomnál pedig a Kolompos busócsoport tagjaival találkozhatnak a látogatók. Ugyanekkortól Udvardi Krisztián maszkfaragó a Kanizsai Dorottya Múzeumban mutatja meg, miként készülnek a faálarcok.

Először PÉNZT küldtek külföldről a MAGYAROK ELLEN, most bolsevik VERŐLEGÉNYEKET | Karanténvlog

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye