Nagy Krisztián: Nincs hiányérzetünk a végén kimaradt helyzet miatt, örülünk az egy pontnak.
️ 
Antoine de Saint-Exupéry kis hercegének egyik híres párbeszédében a róka emlékezteti őt, hogy felelősséggel tartozik azért, akit megszelídített. A szeretetkapcsolataink fontos tényezője, hogy felelősséget vállalunk egymásért és a kapcsolatért. Ez egyéni és közösségi szinten is így van. Enélkül a kötődés valójában csak a látszat, melynek nincs igazi súlya.
Egy példával indítanék megint! Adott egy fiatal pár, és most kezdik a közös életüket; felújítják az új otthonukat, berendezik azt mindenfélével. Csakhogy – ahogy manapság a kivitelezőkkel lenni szokott – az egyik cég nem tartja a határidőt, sőt, egyre simlisebb lesz. Konfliktus keletkezik, melyben mind a ketten úgy érzik tehetetlenek és még akár félnek is attól, hogy az előttük álló harcot megharcolják. Két lehetőségük van, melyek közül egyénileg kell dönteniük. Az egyik, hogy letagadva a félelmüket és kiszolgáltatottságukat, a felelősséget a másikra hárítják, pl. így: „te vagy a férfi, neked kell ezt megoldani”. Ez esetben tabuként takarásban marad a félelem, és a felelősség a másikra lesz tolva, amelyben ő így egyedül marad. Ez az út rombolja a kapcsolatot. A másik lehetőség, hogy őszintén megbeszélik egymással az érzelmeiket, helyzetüket, és közösen keresnek kiutat, akár úgy, hogy azt keresik, ki, vagy mi tudna most nekik segíteni, ha már mind a ketten elakadtak. Ez erősíti a kapcsolatot. Hasonló lenne a példa egy hajnalban felsíró gyermekkel, mondván: „te vagy az anya, neked kell ezt csinálni”. Vagy éppen hasonlóan alakul olyan tragédiáknál, mint egy gyermek elvesztése, stb.
A kapcsolatot mindig építi, hogyha felelősséget vállalunk magunkért, egymásért is, de a kapcsolatért is. Erősíti a bizalmat, segíti a realitásokhoz való visszatérést.
Nagy Krisztián: Nincs hiányérzetünk a végén kimaradt helyzet miatt, örülünk az egy pontnak.
️ 
A 39. elnök minden idők…
Akár jégeső is lehet.
Toldi…