A 49 éves walesi trénerrel kilenc bajnokiból nyolcat elbukott a sereghajtó.
🏴
Vasárnap reggel megérkezett a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata – a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport az egészségügyi szakemberekkel együtt összesen 18-an, 8 keresőkutyával Törökországból -, ahol 7 embert mentettek ki a romok alól.
Az Antakyában öt napon át dolgozó csapat 2 tonna felszereléssel együtt az Isztambulból jövő járattal érkezett. A csoportot a családtagok, a kollégák és a sajtó képviselői mellett a török nagykövetség képviselői fogadták virággal, tapssal, ennivalóval.
Pavelcze László, a kutató-mentő csapat vezetője, a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója elmondta, hogy hét embert sikerült kimenteniük a romok alól, akik közül kettőnek válságos volt az állapota; további 5-6 túlélőről jelzést adtak, az ő kiemelésüket más csapatok vették át.
Úgy fogalmazott, hogy a lehetőségeik elfogytak. Minimális esély a túlélők találására még maradt, hiszen lehetnek olyan épületek, amelyek úgy omlottak össze, hogy majdnem légmentesen lezártak részeket, így nem hűlt le ott teljesen a levegő.
A 49 éves walesi trénerrel kilenc bajnokiból nyolcat elbukott a sereghajtó.
🏴
Felszökött az adrenalin szintje.
Erre kell számítani a következő napokban.
Az argentin válogatott kapusa elmondta, nagy tisztelője a franciák kiválóságának, majd az…