Európa nélkül nincs magyar jövő, ahogy Magyarország nélkül sincs európai jövő – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Portfoliónak adott interjújában.
„Önálló, szuverén, felnőtt nemzet vagyunk, értékekkel és érdekekkel” – mondta az államfő. A Magyarország és az EU közti kapcsolatról kijelentette: Magyarország nem egyszerűen „nyugat-orientált”, hanem a Nyugat szerves és elidegeníthetetlen része már legalább ezer éve. Nem örül az Európai Bizottság és a magyar kormány közti kötélhúzásnak, de azzal egyetért, hogy az ország szuverenitását meg kell védeni. Kiemelte, hogy ugyanazt a teljes jogú tagságot és tiszteletet követeljük a magyaroknak, mint amely bármely alapító vagy később csatlakozó ország polgárainak jár, egy rendes helyet a brüsszeli asztalnál.
„Az lenne a jó, ha végre vissza lehetne térni a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködéshez. Ez bizony kompromisszumokat igényel” – hangsúlyozta.
Az államfő véleménye szerint az EU az elmúlt évtizedben inkább gyengült, mint erősödött.
/posztok.hu










