A BKV azt írta közleményében, hogy a tulajdonos főváros által biztosított…
A magukat katolikusnak valló nigériaiak 94 százaléka jár rendszeresen szentmisére, ezzel ők számítanak a leglelkesebbeknek a 36 vizsgált ország hívei közül. Őket követik a kenyai és libanoni katolikusok, ahol a rendszeres vallásgyakorlók aránya 73 illetve 69 százalék.
A londoniak nyári szerzeményét „sokkolta”, hogy csapattársa egyik percről a másikra elhagyta a klubot. Ironikus.
️

A Demokrata legfrissebb száma szerdától, február elsejétől kapható az újságárusoknál!
Több mint egy évtizede vezeti az Újszínházat, ahol azóta kizárólag kortárs és klasszikus magyar szerzők darabjait…