1914 nyarán egy balkáni kisvárosban lelőtték egy közép-európai monarchia trónörökösét. A nagyhatalmak régóta vártak valami jó kis casus bellire, hogy tisztázzák az aktuális erőviszonyokat. A németek igen erős nyomást gyakoroltak Ferenc Józsefre, hogy ezt ne hagyja szó nélkül. Mi ugyan mondtuk, hogy nem vágyunk háborúra, különben is utáltuk Ferenc Ferdinándot, de nem volt apelláta. A mozgósítás megkezdődött, az oroszok örültek, hogy itt az alkalom a Balkán és a tengerszorosok megszerzésére, az angolok alig várták, hogy megleckéztessék a németeket. Az egész teljesen szürreális volt, öt évvel korábban a francia tengerparton kávézgató németek döbbenten vették észre, hogy a pincéreikre, szállásadóikra lőnek. Az olaszok addig mérlegeltek, míg átálltak a másik oldalra és a korábbi szövetségest támadták meg. Ebből fakadt az az abszurd helyzet, hogy az addig sosem hallott Isonzó folyó és Doberdó hegy bevonult a magyar történelembe, miközben egymásról azelőtt mit sem tudó magyarok és taljánok gyilkolták egymást halomra.