Egy férfi túszul ejtette családját, a Terrorelhárítási Központ fogta el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kapcsolati erőszak bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. január 17-én késő este megverte élettársát, amelynek közös kisfiuk a szemtanúja volt, majd a férfi bezárkózott a gyermekkel a lakásba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett bejelentés arról, hogy a III. kerület, Szentendrei úton lévő egyik házban, az egyik lakó segítségért kiált. A helyszínre a kerületi rendőrkapitányság járőrei, valamint a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói is kimentek, akik azonnal megkezdték a szükséges intézkedéseket. Az egyik lakásból egy nő ment ki a rendőrökhöz, aki beszámolt az őt ért bántalmazásról és a segítségüket kérte párjával szemben, közben a férfi azonban bezárkózott gyermekükkel a lakásba. Az adatgyűjtés és a helyszínen tapasztalt körülmények alapján indokolttá vált a Terrorelhárítási Központ kirendelése is.
B. Csabát a TEK munkatársai 2023. január 18-án 1 óra 25 perckor a lakásban elfogták, majd átadták a rendőröknek, akik előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A kisfiúnak az eset során nem keletkezett sérülése.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye