Amikor 2013. szeptember 22-én, választási győzelme után Merkel a kezébe adott német zászlót félredobta a kukába, nyilvánvalóvá vált, hogy neki Németország felszámolása a feladata.

Angela Merkel kijelentése, miszerint eszük ágában sem volt a kelet-ukrajnai helyzet békés rendezését elősegíteni, pusztán időt akartak nyerni Ukrajnának, hogy felkészülhessen a háborúra, egybecseng François Hollande egykori francia köztársasági elnök még régebbi kijelentéseivel – írta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Látószögblogon.

Az igazgató elmondta, egyetért az amerikai és az európai vezetőkkel, miszerint Putyin 2022. február 24-i háborús cselekménye megsértette a nemzetközi jogot, vétett a szabályokon és a jogon alapuló nemzetközi rend ellen.

De mi a helyzet akkor Merkellel és Hollande-dal, akik a fentiek szerint szintén megsértették, sőt semmibe is vették a nemzetközi jogot, hiszen a minszki megállapodásokat 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2202. számú határozatával nemzetközi jogi aktussá tette?

– tette fel a kérdést a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Megjegyezte, a helyzetet súlyosbítja, hogy az Európai Unió az oroszok ellen 2014 után bevezetett szankciókkal kapcsolatban kijelentette, hogy azokat a minszki egyezmények teljes betartása esetén feloldja. Most, hogy már tudjuk, hogy az Európai Unió két legfontosabb országának a vezetője rosszhiszeműen és megtévesztésből írta azokat alá, a többi európai vezető hitelességén is súlyos csorba esett.

7+1 villámkérdés Dúró Dórához | Ferkó Dániel kérdez

Ezúttal Dúró Dórának a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének tettem fel a 7+1 villámkérdést. Nem érzi-e összeférhetetlennek konzervativizmusával a…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye