Fazakas Márton apáttal gyermekkori székelyföldi karácsonyi élményeiről és a romániai forradalomról is beszélgettünk Csornán, valamint arról, hogy apátként mi az, amit ma a legfontosabbnak tart az ünnepben. Megtudtuk, milyen ajándékot adott kis pásztorként a Jézuskának, honnan kapta a Márton nevet, és mik azok az életbe vágó kérdések, amelyek leginkább foglalkoztatták az idei karácsony előtt.
– Mi az első dolog, ami eszébe jut a karácsonyról?

– Egy kedves történet, ami mélyen belém ivódott. Kisgyerekkoromban szerettem volna részt venni a pásztorjátékban. Nagy élmény volt, amikor megkaptam az egyik pásztor szerepét. Ráadásul azét, akinek a báránykát kellett vinnie a Kisjézusnak. Persze nem élő bárányt, hanem egy báránybőrt, ami be is került a kis tarisznyámba. Aztán eljött a nagy nap, s amikor rám került a sor, igencsak meglepődtem. A zsákocskámba belenyúlva érzem ám, hogy nemcsak a báránybőr van ott, hanem valami más is. A szerepem szerint azt kellett mondanom: „Édes kicsi Jézus, én is hoztam neked valamit, ami tőlem tellett, egy kis bárányt pásztorságom szegénységéből.” El is jutottam odáig, hogy „édes kicsi Jézus, én is hoztam neked valamit”, de nem mertem kivenni a zsákból, ami a kezem ügyébe akadt. Mindenki szurkolt, mert már háromszor is lejátszódott ez a jelenet. A plébánosom is intett, hogy hát na…, adjam már oda… Így nem volt más választásom, elő kellett vennem, ami a zsákban volt: egy kis szürke macskakölyköt! Bebújt a meleg báránybőr mellé a tarisznyába, ott elaludt, és már nem tudott kijönni szegény.
Én vagyok tehát az a pásztor, aki macskakölyköt vitt a Kisjézusnak ajándékba.

Azóta is emlegetik, hogy az egy jó betlehemes volt. Hangos hahotában tört ki a közösség.