Petőfi Sándor “Karácsonykor” című versében a mai evangélium szereplőit, a pásztorokat, a szív és ajk összhangjának embereiként mutatja be nekünk. Mit jelent, amikor összhang van az életünkben? A választ talán úgy fogalmaznám meg, hogy a szívünk és az elménk közötti kapcsolat erős és a kötelék elszakíthatatlan. Nem tudok döntést hozni a lelkem nélkül, mert kihagyom belőle az Istent, nem tudok csak fejből szeretni, mert az csak megjátszás. Nem tudok hinni, csak elméből, mert a ráció megöli a természetfeletti világot, nem szerethetek csak szívvel, mert akkor nem látom a teljes valóságot.

A pásztorok ennek az összhangnak voltak az emberei. Szívüket megérintette az angyalok kórusának szózata és elméjükkel rögtön reagáltak is rá. Útra keltek. Nem nézték, hogy hány óra van, illik ilyenkor bárhová is menni, vagy egyáltalán fogadják e őket, csak a szív és elme összhangja erőt adott nekik. Jutalmuk pedig a találkozás öröme. A Szent Család látása megváltoztatta az életüket. Többé már nem voltak azok, mint korábban. Már tanúi az Isteni szeretetnek.

Ma, Petőfi árva népeként itt vagyunk a bölcső mellett, ki közelebb, ki távolabb, de együtt. Mindannyian ugyanazt az indíttatást kaptuk a szívünkbe, kelj fel és menj! Jézus vár rád!