Az egyházi közösségeknek, az egyházaknak köszönhető, hogy „meg tudtuk tartani magyar nyelvünket, hagyományainkat, identitásunkat”, és nekik köszönhetően teremthető meg a jövő – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Dombóváron.
Potápi Árpád János a helyi evangélikus templom külső felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentisztelet után úgy fogalmazott: „nincsen nemzet erős közösségek nélkül”, és az erős közösségek alkotják a gyülekezeteket, egyházközösségeket is.
Az államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a templomok felújításával egyúttal „megerősítjük a keresztény közösségeinket is és önmagunkat is”, hiszen közösségek nélkül nincsen jövő.
Jó látni – mondta -, hogy e szemléletnek megfelelően a magyar kormánynak és az egyházközösségeknek köszönhetően megújultak a templomok Magyarországon és a Kárpát-medencében.
/posztok.hu







