Románia schengeni csatlakozása szerepel az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsa csütörtöki ülésének napirendjén.

Románia schengeni csatlakozása szerepel az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsa csütörtöki ülésének napirendjén, és az utolsó pillanatig tartanak majd az erről szóló egyeztetések – idézte Klaus Iohannis román államfőt az Agerpres hírügynökség.

A román elnök Tiranában, az EU-Nyugat-Balkán csúcs előtt nyilatkozott erről újságíróknak. Elmondta, hogy még folynak az egyeztetések a tagállamok között Románia schengeni csatlakozásáról, és Bukarest – a kedvező döntés reményében – az utolsó pillanatig ki fog tartani a csatlakozást sürgető álláspontja mellett.
Arról a lehetőségről, hogy az EU Tanácsa ne csomagban, hanem külön-külön döntsön Románia és Bulgária felvételéről a belső határellenőrzések nélküli térségbe, az államfő kijelentette: szerinte megoldás található egy olyan döntés meghozatalára, amely mindkét országnak megfelel.

A román média közlése szerint már csak Ausztriát kell meggyőzni a csatlakozás támogatásáról. A Digi24 hírtelevízió azonban közölte, hogy a szintén Tiranában tartózkodó osztrák kancellár kitart azon álláspontja mellett, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács csak Horvátország schengeni csatlakozását hagyja jóvá a csütörtöki ülésén, Románia és Bulgária csatlakozását ne fogadja el.

Medveczky Erika a tokiói olimpia után mindent újratervezett. A párizsi olimpián már anyukaként szerepelhet

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye