Advent második vasárnapján karácsonyi készületünket egy emblematikus személy is segíti, ő pedig Keresztelő Szent János. Jézus unokatestvére, aki már édesanyja méhében örvendezett a Megváltó eljövetelének, most sok évvel később a júdeai pusztában hirdeti a megtérést és igaz bűnbánatra hív.

Az utolsó ószövetségi próféta lehetne a „zöldek” példaképe is, hiszen egyszerű öltözete mellett sáskát fogyasztott és vadmézet evett, az ökológiai lábnyoma igen szerény mértékű volt, tanítása viszont annál komolyabb és határozottabb. Készülni kell a találkozásra! Nem várhatunk, hiszen már itt él közöttünk!
Annak, aki bűnbánatot tart nincs mitől félnie! De aki képmutató és az ősökkel takaródzik, azt hamarosan kivágják és tűzre vetik!

Nem fukarkodott a kemény szavakkal, erősen odaszólt a jeruzsálemi, júdeai és jordán vidéki embereknek. Nem virágnyelven, költőien fogalmazott, hanem egyértelműen és határozottan. Akik hallották őt, mind azt gondolták, hogy a várva várt Messiás érkezett el, a felszabadító, aki lerázza róluk a római iga terheit. A hallgatóság egy részét mély elköteleződés vezette, de voltak szép számmal olyanok is, akik saját javukat, érvényesülésüket keresték a jánosi keresztségben. Ilyenek voltak azok a farizeusok, szaddúceusok, akik szándéka nem volt őszinte. Cselekedetük nem szívből való volt.