Mintegy 25 százalékkal nő a nevelőszülők ellátmánya jövőre.

Egy, a napokban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Bács-Kiskun megyei Helvécián.

Fülöp Attila egy hat gyermekről gondoskodó nevelőszülőnél tett látogatásán kiemelte: fontos a gyermekvédelemben annak a 23 ezer gyermeknek a sorsa, aki nem tud a vér szerinti családjában élni. Nekik vagy intézményi keretek között biztosítják a nevelésüket, vagy megpróbálnak olyan nevelőszülőket találni, akik segítenek családi körülményeket teremteni.

Az államtitkár hangsúlyozta:

a 23 ezer gyermek mintegy kétharmada ma már nevelőszülőknél él. Ez a hivatás éppen arról szól, hogy annak a nehéz helyzetben lévő gyermeknek, aki nem élhet a saját szüleivel és több traumán ment keresztül, „meg kell fogni a kezét”. Ezzel lehet elérni – tette hozzá – , hogy felnőttkorban jó szocializáció után, rendezett közösségi kapcsolatokkal, stabil életet élhessenek.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye