És hogy miből tudjuk, hogy ez hazugság? Leginkább onnan, hogy ezen a héten, csütörtökön a V4-ek kormányfői tartanak tanácskozást.

Pár nappal ezelőtt bejárta a hazai, balos sajtót egy baljóslatú hír a V4-eket illetően. Történt ugyanis, hogy az együttműködő országok házelnökei találkoztak volna, ám azt mondvacsinált, egyébként hazug okokat emlegetve, a cseh alsóház elnöke lemondta és állítólag a lengyelek sem jelezték ezt követően, hogy részt vennének az összejövetelen. Állítólag.

A balos sajtó újfent igyekezett ezzel kifejezni abbéli reményét, hogy hátha ezzel szeget üthetnek, ha csak kommunikációs szinten is, a V4-ek nemlétező koporsójába.

Az okát sajnos nem tudom, de példának okáért a baloldali sajtó azzal is mindig felhívja magára a figyelmet, hogy szabályosan örvendeznek rajta, ha vélt vagy valós gondjai akadnak Magyarországnak. Legyenek ezek reputációbéli, gazdasági, politikai vagy egyéb okok. Egyszerűen örvendeznek azon, ha úgy gondolják, éppen valami baj éri a hazájukat, ha az országot jobboldali kormány vezeti. És minekutána ez 12 éve így van, ezért több mint egy évtizede járnak el így.

Dél-Korea Oroszországhoz és Kínához fordult, hogy hassanak rá a Pyongyangra, mivel Észak- Korea rakétakísérletei veszélyeztetik az észak és dél közt fent álló tűzszünetet, valamint az egész térség…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye