Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus számos gyümölcse közül az egyik a Közösségek szentségimádása, amelyre – az egy évvel ezelőtti lelki...

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus számos gyümölcse közül az egyik a Közösségek szentségimádása, amelyre – az egy évvel ezelőtti lelki tapasztalatok nyomán – november 19-én került újra sor a Szent István-bazilikában. Az alkalmon mintegy ezer hívő vett részt.

Szentségimádásra gyűltek össze a hívek, a katolikus egyházi közösségek és lelki mozgalmak tagjai a Szent István Bazilikában november 19-én, szombaton este. A szentmisét követő alkalom kezdetén, résztvevőket köszöntő szavaiban a Bazilika plébánosa, Mohos Gábor az Eucharisztikus Kongresszus lelki élményének, lelki tapasztalatának folytatásaként beszélt a szentségimádásról. Az Esztergom-budapesti segédpüspök arra hívta az egybegyűlteket: nyissák meg szívüket ezen az estén, hagyják, hogy Krisztus megszólítsa őket.

„Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek”

– idézte János evangéliumát – egyúttal az esemény mottóját – a szentségkitételt követően Mohos Gábor.

– Szégyenletes a tanárok fizetése, a takarítókéval van egy szinten – idézett be hozzászólásában egy népszerű álhírt Barkóczi Balázs. Gyurcsányék pártja azt is követeli, hogy adjanak sztrájkjogot a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye