Melyik az a gól, amelyiknél a labda nem is ment be a kapuba? Honnan ismerős Víctor Hugo Morales neve?
️
️

Pénteken Kínában tett hivatalos államfői látogatást Olaf Scholz (SPD) német kancellár – tájékoztatott a Berlini Gyors.
Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott tárgyalása során Scholz arra kérte a kínai kormányt, hogy használja befolyását Oroszországgal szemben az ukrajnai háború befejezése érdekében. A pekingi és a berlini kormány egyetért abban, hogy az atomfegyverekkel való orosz fenyegetőzés elfogadhatatlan lépés – jelentette ki a kancellár a találkozót követően.
Scholz megbeszélésének másik fontos pontja a piacokhoz való egyenlőtlen hozzáférés kérdésének rendezése volt, hiszen míg a kínai termékek szabadon áramolhatnak a német piacra, addig a német vállalatok előtt továbbra is részben zárva maradnak a kínai piacok.
Németországnak és Kínának közös érdeke, hogy „ne veszítsék el a globalizáció és az általa lehetővé tett gazdasági növekedés előnyeit” – nyilatkozta a kancellár.
Melyik az a gól, amelyiknél a labda nem is ment be a kapuba? Honnan ismerős Víctor Hugo Morales neve?
️
️

A válogatott vezére szerint már az amerikaiaik is érzik, hogy nem sebezhetetlenek. 
️