A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye mindenszentek ünnepe alkalmából.

Mindenszentek és a halottak napjára való emlékezés életünk meghatározó kérdésére irányítja figyelmünket: miért élünk és mi lesz velünk halálunk után? Keresztény nemzetként erősen él bennünk a vágy, hol túl a hétköznapi valóságon a szellemi- lelki kapaszkodókat is megtaláljuk.
Földi létünk célja, hogy olyan életet éljünk, amely embertársaink megsegítésére, szeretetére és tiszteletére épül, így bízva az üdvözülésben, az örök életben. November első napjaiban idézzük emlékezetünkbe azokat a szent életű embereket, akik igazodási pontot jelentettek, akik példát mutattak nekünk! Gondoljunk rájuk, gyújtsunk egy mécsest értük és emlékezzünk a korábbi nemzedékekre, szeretteinkre és mindazokra, akik mindannyiunk javát keresve élték életüket – írta a KDNP közleményében Dr. Simicskó István frakcióvezető.

Már csak 19 nap a világbajnokságig, folytatódik a visszaszámlálás!

A rajtig hátralévő időben mindennap felidézünk egyet az eddigi 21 világbajnokságból. Másodikként az 1934-es olaszországi tornát! 1⃣

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye