Református óvodát adtak át a felvidéki Dunaszerdahelyen.

Az óvodaprogramnak köszönhetően határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken, nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megépült új református óvoda átadásán pénteken.
A nemzetpolitikai államtitkár az ünnepélyes megnyitón elmondta: az óvodaprogram megindításának az volt az alapvető célja, hogy minden magyar gyermeket magyar óvodába lehessen beíratni, bárhol is éljen a Kárpát-medencében. Kiemelte, hogy mára már határozottan pozitív tendenciák láthatók, alapvetően e programnak köszönhetően
a Felvidéken az elmúlt időszakban nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma, és sehol sem csökkent, egyes helyeken pedig emelkedett a magyar iskolákba beíratott gyermekeké is.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye