Az idei nyár talán azokat is ráébresztette a klímahelyzet komolyságára, akik eddig úgy gondolták, hogy az éghajlatváltozás, a felmelegedés következményei majd valamikor a távoli jövőben jelentkeznek, és nem eszik azt olyan forrón. Nem kell globális felmelegedésről beszélni, számokban kifejezni a termést sújtó aszálykárokat, az erdőtüzeket, elég, ha csak egy pillantást vetünk a napraforgóra (ami már nem tud a nap felé fordulni, mert szétszáradva lógatja a fejét), vagy a már augusztusra száraz lombú, sárga fákra. Erről van szó, a növényvilágról, az állatokról, rólunk: a mi és a gyermekeink életéről. A Föld sorsa a miénk, a saját bőrünkön érezzük. Ahogy Ürge-Vorsatz Diána fogalmaz: nem babra megy a játék…

Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnökével, hétgyermekes édesanyával otthonában beszélgettünk a magunk és a gyermekeink esélyeiről. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke a helyzet komolyságát nem elhallgatva, mégis a reményt helyezi a középpontba, lelkesítve és tettekre buzdítva mindenkit a maga helyén, a saját háza táján.