A keresztény előadók koncertjei mellett világi zenészek produkcióit is láthatjuk az idei KATTÁRS programjában.

„Katolikus svédasztal” – így jellemezték az idén Szegeden megrendezésre kerülő Katolikus Társadalmi Napok programját a szervezők. A szeptember 22. és 25. között megvalósuló rendezvény a keresztény könnyűzene szempontjából is igazi változatosságot ígér mindazoknak, akik a „napfény városába” látogatnak ezen a hétvégén. Az Eucharist együttes Mező Misivel és Szabó Balázzsal, Csiszér László, az Eleven Tűz, a Szabad-ON és a Jelenlét zenekar lépnek fel fel a színpadon, hogy a jelenlévőket Isten dicsőítésébe vonják be.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye