Tízből négyen amiatt nem szoktak adományozni, mert félnek attól, hogy nem megfelelő helyre…
Donald Tusk azzal találkozik, akivel jónak látja. Azonban az Európai Néppárt szabályzatával és hagyományával teljesen ellentétesek a közös sajtótájékoztatójukon az EPP elnökétől elhangzott mondatok, amelyek szerint a néppárton belül együtt kíván működni a magyarországi baloldali ellenzékkel, amelyet a néppárt megbízható és a kereszténydemokrata értékekhez hű partnerének tart.

Leclerc miatt a tervezettnél kicsivel korábban kellett leinteni az edzést, amit a Mercedes párosa zárt az élen. 


A zentai születésű Albek Anna büszke arra, hogy tagja lehet a magyar válogatottnak, egyik álma teljesült a vb…