Az elmúlt két évben több településen is rengeteg bosszúság forrásává vált az az új szúnyogfaj, amely a már ismert, hagyományos vérszívónál sokkal kisebb, fürgébb és napközben is csíp, a legnagyobb kánikulában is a négy fal közé kényszerítve kertes házak lakóit.

A budapesti agglomerációban a lakók egy része sírva vagy átkozódva könyörög az önkormányzatnak a rovarok pusztításáért, mások viszont azzal érvelnek, hogy aki nem bírja, zárkózzon be, ne szennyezzük irtószerekkel a környezetet, ráadásul a szúnyog is élőlény, annak is joga van szaporodni. (Esetleg karriert csinálni és önmegvalósítani.)

Nincs olyan kérdés Magyarországon, amit a társadalom minden szegmense, valamennyi tagja ugyanúgy látna, ugyanazt értené alatta. Ennél sokkal fontosabb és átfogóbb témákban is eltérőek a fogalmaink, értékeink. Ha a különböző csoportok között nincs átjárás, az nem is szül konfliktusokat; ha azonban az egyik véleménybuborékba behatolnak kívülről, az vitákat eredményez, sőt egymás megalázását, már-már dehumanizálását idézi elő.