A felújítás látványtervei szerint a Szabadság-szobor talapzatára egy keresztet helyeznek el, amely keresztény hitünk legfőbb szimbóluma.

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a párt honlapján közzétett A kettős mérce szabadságának a szobra? című írásában kiáll amellett az elképzelés mellett, miszerint kerüljön kereszt a Citadella, illetve a Szabadság-szobor felújítása során a szoborcsoport főalakjának talapzatára.

Az a kereszt zavarja egyesek lelkivilágát, amely megtalálható a Szent Koronán és így a magyar címerben is, s amely Európa közel kétezer éves vallási örökségét jelképezi – írta.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye