2002. július 1-jén egy Medjugorjéba tartó zarándokbusz szenvedett balesetet, mely során 19 utas, köztük két gyerek vesztette életét, és sokan megsérültek.

A tragédiák sok mindent megváltoztatnak, más irányba visznek, sokszor csak hosszú évek múltán derül ki, hogy van más, családot, nemzetet megerősítő üzenetük is – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a 22 évvel ezelőtti lengyel buszbaleset helyszínén tartott megemlékezésen, Balatonszentgyörgyön.

“Ki kell mondani sajnos, hogy a lengyel-magyar kapcsolatokban legalább másodfokú hőségriadót rendeltek el, de ez nem rajtunk múlik” – fogalmazott Soltész Miklós.

“Vannak olyan politikai erők Lengyelországban, akik másokat lenéznek, másoktól nem fogadják el, ha máshogy gondolkoznak” – mondta, rámutatva arra: azzal a politikai erővel nem tudnak mit kezdeni, amelyik – főleg Lengyelországban – leveteti a keresztet, és közterületeken nem engedélyez olyan rendezvényeket, ahol az egyház is jelen van.

“Biztos vagyok benne, hogy a lengyel többségi társadalmon keresztül továbbvisszük azt a közös törekvést, amely ezeréves múlton, történelmen alapul, és amit egy másodfokú politikai hőségriadó sem tud megváltoztatni” – hangoztatta Soltész Miklós.

A kockásfülű nyúl animációs játékfilmsorozat többek között Richly Zsolt rendező, Marék Veronika forgatókönyvíró, és Balázs Árpád zeneszerző felejthetetlen közös munkája. Emlékszik rá, hogy milyen…

Nagy Márton: Az állam jelöli ki a budapesti repülőtér fejlesztési irányait

Pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a Budapest Liszt Ferenc…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye