Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője: a Kárpát-medencei magyar összefogásnak továbbra is erősnek kell lennie európai szinten.

Minden magyar jelöltre adott szavazat június 9-én a magyar közösséget erősíti – jelentette ki Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi frakcióvezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A romániai magyar politikus fő céljaikként azt fogalmazta meg, hogy az elkövetkező négy évben az önkormányzatoknak továbbra is az erdélyi magyar közösség fontos bázisainak kell maradnia, az Európai Parlamentben (EP) pedig “hangunk kell, hogy legyen”.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye