Rég volt már ilyen közel egy háború kitöréséhez Európa, mint jelenleg. Legalábbis egyértelműen ez olvasható ki azokból a nyilatkozatokból, amelyeket sorra hallunk nyugat-európai politikusoktól.
A nyugati politikusok ugyanakkor nem vezettek még háború közelében lévő országot, így nem is tudják milyen az; ahogyan azt sem, hogy hogyan kellene kimaradni belőle.
Éppen ezért kellene nekik Orbán Viktorra hallgatniuk, akinek közvetlen tapasztalatai vannak erről. Ő volt ugyanis a hivatalban lévő miniszterelnök 1999-ben, amikor a NATO Szerbiát (az akkori Jugoszláviát) bombázta.
Kaszab Zoltán publicisztikája
/posztok.hu

Juhász Hajnalka a PS-nek: Macron baljós kijelentésével az EU-n belül akarja magát pozicionálni
Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap megkezdte európai körútját, első állomása pedig hétfőn Párizs volt,…




