A cél az, hogy a gyerekek már “idejekorán” élvezni tudják az “öröm érzését”. A szobákat “egyéni tapasztalati tereknek” nevezték el. Az agyrém a berlini szenátus, “Berlini Oktatási Program Napközi Otthonok számára” című tervezetében január 22-én szerepelt először, és azóta is ott olvasható. A német lapok úgy tudják, hogy az elképzelést már több napközi otthonnak is elküldték a döntés előtt.
Feltehetően azért ilyen óvatosak, mert tavaly júliusban egy hannoveri óvodában már bevezettek volna egy hasonló „szexszobát”. Az intézmény akkor megírta a szülőknek, hogy mindenki nyugodjon meg, mert majd minden gyermek maga döntheti el, hogy “akar-e fizikai és szexuális játékokat játszani, és ha igen, kivel”. Ám ez a szülőket annyira felháborította, hogy országos botrány lett belőle, majd a „testkutató szoba” létrehozását az alsó-szászországi Állami Ifjúságvédelmi Hivatal betiltotta. Azután a hannoveri óvoda volt tanárát szexuális visszaélés és gyermekpornográfia birtoklása miatt bíróság elé állították.
(A címlapkép illusztráció.)
/posztok.hu







