2,5 milliárd forintos beruházás Kiskunhalason a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.-nél.
A kormány megőrzi a magas foglalkoztatottságot, alacsonyan tartja a munkanélküliséget, a beruházásokat pedig oda irányítja, ahol azokra a legnagyobb szükség van.

Mi nem fegyvert szállítunk, hanem élelmiszert!

🤝 A háború által sújtott kárpátaljai családoknak indított élelmiszergyűjtést a Kereszténydemokrata Néppárt. Az összegyűlt 1,3 tonnányi adományt a Szent…

Egyiptom fontos barátunk és szövetségesünk több területen is.
A gazdasági és energetikai együttműködés mellett fontos stratégiai partnerünk a biztonság területén, hiszen az illegális migrációs…

A miniszterelnök szerint, az infláció csökkenése áprilisban érezhetőbb lesz, mint az év első három hónapjában volt, május-júniusban pedig inflációesésre számít.

️ Azért dolgozunk, hogy letörjük a szankciós inflációt és megvédjük a magyar fogyasztókat a trükköző vállalkozásoktól.

️Ezt a célt segíti majd elő az online árfigyelő rendszer, melynek létrehozásában…

1.2 hektáros naperőmű épül az Eiffel Műhelyházban!

A régi nevén “forgóváz csarnok” ma depóként működik, évek óta itt tárolja az összes díszletét az Operaház.

A régi terv – miszerint Budapest mértani…

Gyurcsány Ferenc ma ismét klaviatúrát ragadott és lelkes, kommunista hévvel rögtön ellenségének nevezett több mint 3 millió magyar embert, akiknek „bűne” mindössze az, hogy egy szabad választáson…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média