131 igen és 54 nem szavazattal az Országgyűlés elfogadta az idei költségvetés módosítását. 👍
A megváltozott gazdasági helyzethez igazítást a kormány már december végén megtette, most a parlament is jóváhagyta a módosításokat.
Legfontosabb változás a rezsivédelem megerősítése, továbbra is támogatást biztosítunk a háztartások rezsiköltségeihez.

IGEN a békére, NEM a háborúra️Elfogadtuk a békepárti nyilatkozatot.

Azt várjuk el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel és kerüljék azokat a lépéseket,…

Április 6. és április 11. között minden alsó tagozatos iskolás gyermek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő kék Kajla-útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát (…

Az Országgyűlés 130 igen, 24 nem mellett, tartózkodás nélkül szavazta meg azt a kormánypártok által benyújtott békepárti határozatot, amely fegyverszállítások és szankciók helyett, az emberi életek…

Elfogadtuk a békepárti 🙏🕊️🙏 határozatot a Parlamentben

Európa a háborúba sodródás napjait éli, a további fegyverszállítások viszont világháborúhoz vezethetnek

A határozati javaslat legfontosabb…

Határozottan kitartunk a béke álláspontja mellett.

Az Országgyűlés elfogadta a békepárti határozati javaslatot. Továbbra is elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média