Beruházások Budán: új iskola épült a II. kerületben!
👫A Gyermekek Háza Általános Iskola és Gimnáziumot egy több mint egy évtizede üresen álló, elhagyatott épületből alakították ki a kormány 5,3 milliárd forintos támogatásával.
Aki iskolát épít, a jövőt építi! Legfontosabb alapértékünk továbbra is a család: folytatjuk a családok megerősítését, a gyermeknevelés támogatását és az oktatás fejlesztését.

Rezsicsökkentés csak addig van, amig Orbán Viktor kormányoz, de addig betonbiztosan! Mi már 2014-ben és 2018-ban is bizonyítottuk, hogy rezsiügyben is álljuk a szavunkat.

Olyan időket élünk, amikor meg kell küzdeni hagyományainkért, hitünkért, történelmünkért és múltunkért. Ebben a küzdelemben nagyon fontos állomás az aszófői zarándokház megépítése.

Szerdán kezdődik a 13. havi nyugdíj postai kézbesítése. Visszaadjuk az időseknek azt az egyhavi nyugdíjat, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett tőlük. Magyarország előre megy, nem hátra!

Történelmi elégtétel. Amit a baloldal elvett, mi visszaadjuk!

A novemberi nyugdíjprémium és a januári nyugdíjemelés után a mai naptól érkezik a 13. havi nyugdíj is!

„Korrekt elszámolás, hosszú barátság.”

Ma kezdik kézbesíteni a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, banki utalással 11-én érkezik.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média