🤝Fontos egyeztetést folytattunk ma az UniCredit bankcsoport vezérigazgatójával, Andrea Orcellel.
A bank összesen 32 országban van jelen, Magyarországon 1700 embernek ad munkát.
A kihívások ellenére tavaly is eredményesen tudtak működni, részt vállaltak a válság során a bankok által fizetett rendkívüli hozzájárulásból, a hitelmoratóriumból és a pénzügyi tudatosság fejlesztéséből is.
Egyetértettünk abban, hogy a magyar gazdaság uniós átlagnál gyorsabb újraindítása az UniCreditnek is komoly lehetőségeket kínál.

Már legalább tizenöt éve, hogy láttam ezt a gépláncot (akkor egy nagy német vállalat tulajdonában volt) odahaza, Kecskemét mellett dolgozni. Akkor azt a munkát édesapám vezette. Ő volt az első…

🤝🇱🇹 Hazánkhoz hasonlóan Litvánia is bebizonyította, hogy a határok védelmére kizárólag tagállami szinten lehet sikeres megoldást találni. Az Európai Bizottság ennek ellenére ragaszkodik ahhoz az új…

A demográfiai válság korában a család, a gyermek jelenti a fenntarthatóság zálogát.

Nem a problémát, hanem éppen ellenkezőleg, a megoldást jelenti Európa kihívásaira, hiszen az erős családok léte azt…

Andrej Babiš cseh miniszterelnök:

„Néhány éve, 2015-ben Magyarország volt az egyedüli uniós állam, amely megvédte a schengeni határokat.

Hála az akkor épített magyar kerítésnek, Csehországnak ma nincs…

A LIBE Bizottság látogatása csak egy színjáték.

A demokráciáról beszélnek, de valójában mindenki tudja, hogy miről van szó. Azt akarják, hogy beengedjük az LMBT-aktivistákat az iskolákba, és…

Áder János köztársasági elnök és Marija Pejčinović Burić az Európa Tanács főtitkára leplezték le Magyarország ajándékát a szervezetnek, hiszen most hazánk tölti be az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média