Jelentősen javított előrejelzések az elmúlt hetekből.
👉Bár az elemzők optimizmusa nem alaptalan, itt a Pénzügyminisztériumban tartjuk magunkat a kétszer mérni, egyszer vágni elvhez. Ahhoz, hogy az 5,5% feletti növekedést elérjük, sokat kell még dolgoznunk. Folytatjuk a támogató költségvetési politikát, a beruházások ösztönzését, a munkahelyteremtést, az adócsökkentéseket, és újabb intézkedések is kellenek.

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

☝️Nahát, nem sokat kellett várni, hogy az ELLENDRUKKEREK megint a foci Európa-bajnokság ellen hergeljenek.

Júniusban nagyjából 10 napig - néhány őrült kivételével - még a károgók is úgy tettek, mintha…

Kun Miklós és Hammerstein Judit történészekkel, illetve dr. Isaszegi János ny. tábornokkal és dr. Kovács Vilmos ezredessel Taróczy Nándor katonatiszt, hírszerző diplomata életművének megjelentetéséről…

Több mint egy év után találkozhatott újra közösségünk.
Hiszek abban, hogy így tehetjük még erősebbé az összetartozás érzését.

Varga Juditigazságügyi miniszter asszony volt a vende…

Akik a Makói kórház önállóságáért és fejlesztéséért küzdenek, számíthatnak rám!

Jó újra együtt a budaváriakkal és a belvárosiakkal! ✌️
Nincsenek jó híreink a hazai és a brüsszeli liberálisok számára: Magyarország nem térdel le!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média