Ma van az Európai Unió napja: idén sem tudunk tiszta szívvel ünnepelni.
A baj és a veszély nem lett kisebb. Az unió, amelynek 17 éve vagyunk tagjai továbbra sem tudott megküzdeni legégetőbb problémáival. A nehézkes, túlbürokratizált működés, a déli országok súlyos eladósodása, a brexit már korábban is lassította az EU növekedését, egyre távolabb sodorva a világgazdaság két fontos térségétől, az Egyesült Államoktól és Kínától. A koronavírus-járvány pedig tovább rontotta az esélyeket a versenyképességi felzárkózásban. Az elmúlt egy évben, amikor az 1929-33-as időkhöz mérhető válságot kell kezelni, mutatkozott meg igazán, hogy az Európai Unió lassú és bürokratikus döntéshozatali mechanizmusa milyen veszélyeket rejt. Csak egy friss példa: az USA-ban már 2020 tavaszán meghozták a döntést az első válságkezelő csomagról, amelyet kettő másik követett. Összességében 3 nagy programon keresztül 5500 milliárd dollárt költöttek és költenek azonnali válságkezelésre.
Ezzel szemben az EU-ban a válságkezelést hónapokig néhány közösségi és költségvetési szabály átmeneti felfüggesztése jelentette. A NextGenerationEU-ra nyárig kellett várni, a keret pedig mindössze 750 milliárd euró. Ennek a fele kedvezményes hitel, amelyet az országok nagy része nem is kíván igénybe venni. A tényleges támogatás tehát mindössze 390 milliárd euró. Nem meglepő tehát az sem, hogy azok az országok, amelyek látták, hogy azonnali, gyors és nagy összegű beavatkozásra van szükség – ami az USA válságkezeléséhez van közelebb – maguk léptek. Az igénybe vett forrást hitellel vagy például Magyarország esetében a központi költségvetésből biztosították. Ez kétségtelenül növelte azt a többlethiányt, amelyet a járvány elleni védekezés okozott. A gazdaság minél gyorsabb újraindításához is szükség van az állami beavatkozásra, a beruházások és a munkahelyteremtés támogatására.
Ezért – bízva és remélve, hogy az EU strukturális átalakítása már nem várat soká magára – Magyarországnak a válságkezelésben ismét a saját útját kellett járnia.