👏 A dánok, a spanyolok és az olaszok legyőzésével a magyar férfi párbajtőrcsapat a döntőbe jutott Krakkóban, az Európai Játékokon.
🤝 Továbbra is sikeres és népszerű a Családjogi Civil Munkacsoport tevékenysége.
Az Igazságügyi Minisztérium számára kiemelten fontosak a jogalkalmazók és a civil szervezetek visszajelzései a jogalkotás előkészítésében. Ebben a szellemben tekintettük át az elmúlt két év családjogi jogalkotásának legfőbb eredményeit. 

👏 A dánok, a spanyolok és az olaszok legyőzésével a magyar férfi párbajtőrcsapat a döntőbe jutott Krakkóban, az Európai Játékokon.
900.000 „euró” a levegőben.
Karácsony Gergely mindenkit azzal altat, hogy az ötszázmillió forint, amit a haverja pakolt be a számlára „mikroadományok” voltak, amit kis dobozokba gyűlt össze.…
teljesítmény
⇩ károsanyag-kibocsátás

Ma fővédnökként részt vettem a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Borversenyen és Szakmai Konferencián 

🤝Csak együttműködéssel és integrációval lehet a borászati ágazat hosszú távon is sikeres, ehhez pedig…
Mindeközben Chile fővárosában, Santiagoban 3 napos elnökségi ülést tartott az ICSD, a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága. A nemzetközi siket sportélet jövőjét erősen befolyásoló határozatokat hoztunk…
Megújult a községháza és a rendezvényterem Érsekhalmán
Érsekhalmán is sok fejlesztést sikerült megvalósítanunk az elmúlt években, melyekhez több mint 315 millió forint támogatást kapott a település.…
️Holnaptól él a gazdaságvédelmi akcióterv részeként bejelentett áramárplafon
️
A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 4️⃣0️⃣ milliárd forinttal csökkenti a korábban magas szinten…
Nem arra kell pénzt adni, hogy folytassák a háborút, hanem arra, hogy tűzszünet és béketárgyalások kezdődjenek.
Ha van eszközünk, akár pénzügyi, akár politikai, akkor azt úgy kéne fölhasználni, hogy a…
Az EFOP+ Monitoring Bizottsági ülésen is sürgettük Brüsszelt, hogy ne tartsa vissza a magyar
pedagógusok 
nagyarányú béremelésének fedezetét
️
Brüsszel tízezres migránsgettókat építene Magyarországon. Nem hagyjuk!