Magyarország nem hagyja magát!

A mai napon ellenkérelmet nyújtottam be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban.

Továbbra is kitartunk azon meggyőződésünk, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltak mellett, hogy az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik, a gyermekek neveléséről dönteni pedig a szülők joga.

Ahogy eddig, úgy ezután is el fogunk menni a falig, ha gyermekeink védelméről van szó.

Az elmúlt hetekben napvilágra került esetek is bizonyítják, hogy nagy szükség van a gyermekvédelmi törvényre, sőt további intézkedések meghozatalára is.

Háború+szankciók = infláció
Ha nem lennének brüsszeli szankciók legalább az energetika területén, az infláció megfeleződne.
Magyarázat a videóban.
ATV, Szigorlat

2️⃣0️⃣1️⃣0️⃣ óta mintegy 8️⃣5️⃣ százalékkal növekedett a bölcsődei férőhelyek száma!
Mára háromszor annyi, mintegy 1️⃣0️⃣3️⃣0️⃣ településen biztosított a bölcsődei ellátás mint 2010-ben! Nekünk a…

Míg a hidegháborút követően a nyugati országok számára a liberális demokrácia a prosperitást jelentette, addig Közép-Kelet-Európa számára egyrészt a politikai szabadság megtapasztalását, másrészt…

Orbán Viktor:

,,Aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga.

Hiába volt az ellenség hatalmas, mi nem futottunk el, és most sem fogunk meghátrálni, mert tudjuk, hogy együtt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média