👉 Fejér vármegyei vendégeim voltak. A megbeszélés a térség, a gazdasáfjelesztési zóna közös gondolkodásának a része volt.
🤝🇧🇪 2011 óta először látogatott belga kül- és európa-ügyi miniszter Magyarországra.
Kedden délelőtt hivatalomban fogadtam Hadja Lahbib asszonyt, Belgium kül- és európa-ügyi miniszterét.
A találkozó kiemelt témája volt a spanyol-belga-magyar elnökségi trió alatt ellátandó feladatok, hiszen hazánk 2024 második felében Belgiumtól veszi át az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét.
️ Számos kérdésben hasonló álláspontot képviselünk trió partnereinkkel, így többek között abban, hogy növelni kell az európai gazdaság globális versenyképességét vagy, hogy az Uniónak nagyobb felelősséget kell vállalni saját biztonságáért, ezért szorosabb együttműködést szorgalmazunk a védelempolitika terén, megerősítve az európai védelmi ágazat ipari és technológiai bázisát.
️A migráció kérdése kapcsán pedig egyetértettünk abban, hogy együttműködésre van szükség az uniós migrációs politika külső dimenzióinak megerősítése érdekében.
Érintettük továbbá az energiabiztonság és a háború témakörét is, melynek kapcsán a magyar álláspont továbbra is egyenes és tiszta: szankciók helyett azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Szó esett még a jogállamiság kérdéséről is, ahol hangsúlyoztam, hogy fontos a tisztánlátás, Magyarországot és a magyar jogállamiságot nem lehet kizárólag elfogult NGO-k véleménye alapján megítélni. Ezért is fontosak a maihoz hasonló találkozók, hogy a valódi párbeszédre igazán nyitott felek megismerjék és megértsék egymás álláspontját. Hadja Lahbib miniszter asszony ebben is kiváló partner volt a mai találkozónk során.
🤝 Köszönjük a megtisztelő látogatást. Isten hozta Magyarországon Lahbib miniszter asszonyt!
👉 Fejér vármegyei vendégeim voltak. A megbeszélés a térség, a gazdasáfjelesztési zóna közös gondolkodásának a része volt.
Egy korábbi pályázatnak köszönhetően 360 millió forintból újult meg és bővült a Kodály utcai bölcsőde Baján
Fontos, hogy minden gyermek megfelelő színvonalú és felszereltségű intézménybe járhasson,…

Megérkezett Törökországba a HUNOR mentőcsapat!
Magyarország segít!
Idén 6 150 milliárd forintot is meghaladja a nyugdíjkifizetések értéke, amivel a költségvetés legnagyobb tételét a nyugdíjak teszik ki. A magyar kormány a veszélyek korában is a nyugdíjasok mellett…
Gratulálok a Karácsonyi Rajzpályázat díjazottjainak!
Köszönetemet fejezem ki annak a közel 1000 gyermeknek, akik rajzoltak az időseknek!
️
Köszönöm a szülők és a pedagógusok közbenjárását! 
A dupla nyugdíj postai kézbesítése február 8-án kezdődik, február 10-ig minden érintetthez eljut a pénz. A háború és a gazdasági nehézségek idején is megőrizzük a nyugdíjak értékét.
Az ukrajnai háború, az európai gazdasági nehézségek és az illegális migráció volt az uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencia témája, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
szerb-
magyar sajtótájékoztató
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Hungary Helps - Magyarország segítProgramon keresztül összesen 40 millió forint értékben azonnali támogatást nyújtott a magyar…
Megérkezett a világhírű
Hunor mentőcsapat
Törökországba 

️
A magyar katasztrófavédelem „elit alakulata” 


a világ egyik legfelkészültebb mentőszervezete
️