Levél Vera Jourovának, az európai demokráciák védelmében.

️ A mai nap folyamán levelet küldtem Vera Jourovának, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének.

Tisztelt Jourová Alelnök Asszony!

Több mint harminc évvel ezelőtt, amikor Közép-Európában (olyan országokban, mint Magyarország vagy az egykori Csehszlovákia) megindult a rendszerváltás folyamata, nemzeteink kinyilvánították, hogy a szuverenitás, a demokrácia, valamint a politikai és gazdasági értelemben vett önrendelkezés megvalósulását alapvető értéknek tartják. Ezen elvek érvényesülésének egyik fő feltétele volt annak kizárása, hogy bármilyen külső nyomás vagy befolyás jelentős hatással legyen a hazai választásokra. Csak így alakulhat a nemzeti politika a polgárok valódi akarata szerint, ami egyúttal a demokratikus berendezkedésnek is alapfeltétele.

Sajnálatos módon a 2022-es magyarországi választásokhoz kötődően az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került, hogy az egyesült ellenzéki pártok választási kampánya jelentős mennyiségű külföldi – az Európai Unión kívülről származó – támogatást kapott az Action for Democracy nevű szervezettől, és e támogatások célja a választások befolyásolása volt. Az eddig feltárt adatok nyilvánosan elérhetők.

Ez az ügy nemcsak a magyarok, hanem az európai polgárok számára is számottevő jelentőséggel bír. Ellenőrzött információkkal kell rendelkezniük a demokratikus választási folyamataikra gyakorolt bármilyen külső befolyásról. A Katar-gate árnyékában az ügy különös figyelmet igényel az EU intézményei részéről.

Ezért a magyar Kormány nevében kérem az Európai Bizottság tájékoztatását arról, hogy az Európai Bizottság együttműködött-e bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel. Kérem továbbá, hogy az Európai Bizottság – a demokratikus választások tisztaságának, és ezáltal az Unió közös értékeinek védelmével összhangban – országjelentéseiben tekintse kockázati tényezőnek az Európai Unión kívülről származó, a tagállami választások befolyásolására irányuló támogatásokat.

Tisztelt Alelnök Asszony!

Az Európai Bizottság az elmúlt években bizonyította, hogy kész rugalmasan értelmezni hatáskörét a demokrácia és a jogállamiság védelmével kapcsolatban. Ezt a jogállamisági jelentések és az abban foglalt ajánlások gyakorlata is jól példázza. Bízom benne, hogy a Bizottság hasonlóképpen jár el, amikor a magyar Kormány kéri fel együttműködésre ezen értékek védelmében. Egyes ügyekben ugyan lehet köztünk véleménykülönbség, de azt hiszem, hogy mindketten egyetértünk Václav Havel szavaival: “Csak egy dolog van, amit nem ismerek el: az, hogy értelmetlen lenne egy jó ügyért harcolni.”

Tisztelettel:

dr. Varga Judit

———

Letter to Vera Jourova, in defense of European democracies.

️ Earlier today, I sent a letter to Vera Jourová, the European Commission's Vice President for Values ​​and Transparency.

Dear Vice-President Jourová,

More than thirty years ago, as the procedure of change of regime started in Central-Europe (in countries like Hungary or former Czechoslovakia), our nations declared that that they consider sovereignty, democracy, and self-determination in political and economic terms fundamental values. One of the main conditions for the enforcement of these principles was the exclusion of any external pressure or influence having a significant impact on the domestic elections. Only this way can national politics be shaped according to the real will of the citizens, which is, at the same time, a basic precondition for democracy.

Unfortunately, in connection with the elections in Hungary in 2022, in the last couple of months, it has been revealed that the electoral campaign of the united opposition parties received a considerable amount of foreign funding (i.e. funding stemming from outside the European Union) from the organization Action for Democracy, and the support was aimed at interfering in the elections. The data discovered so far are publicly available.

This case is of considerable importance not only for Hungarians, but also for the European citizens. They should get verified information on any kind of external influence on their democratic electoral processes. In the shadow of Qatar-gate particular attention is required from EU institutions.

Therefore, on behalf of the Hungarian Government I ask the European Commission to provide information on the question, whether the European Commission has cooperated in any kind of programme with the organization Action for Democracy. In line with the protection of the fairness of democratic elections and thus with the protection of common European values, I further ask the European Commission to classify in its country reports funding from outside the European Union aimed at influencing elections in Member States as a risk factor.

Dear Vice-President,

In the last years, the European Commission has demonstrated that it is ready to interpret its powers and competences in a flexible manner in connection with the protection of democracy and rule of law. The practice of the Rule of Law Reports and the recommendations contained therein clearly illustrates this. I trust that the Commission will act in a similar way when the Hungarian Government asks for cooperation in order to protect these values. Despite of our differences on certain issues, I believe we both agree with the quote by Václav Havel: „There is only one thing I will not concede: that it might be meaningless to strive in a good cause.”

Yours sincerely,

​Judit VARGA

🕵 Nem kell titkosügynöknek lenni ahhoz, hogy kiderítsük: Soros találkozott Karácsonnyal az amerikai dollárok érkezése előtt.

👇 Nézzétek meg a videót, amit a kommentek közt találtok!

☝️ Brüsszel Ukrajnát segíti a magyar gazdákkal szemben. A Spirti FM-en arról beszéltem, hogy hazánk nemzeti hatáskörben szigorú minőségellenőrzést rendel el az Ukrajnából érkező gabonák esetében.…

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot és munkatársait is fogadta az Egyesült Államokbeli Colombusban John C. Harris vezérőrnagy, az Ohioi Nemzeti Gárda parancsnoka.

A többnapos látogatás kezdetén a…

Ma az Európai Parlament Fogyatékosságügyi munkacsoportjának idei prioritásait is rögzítettük.

Ide tartozik az EP honlapjának és külsős kommunikációjának további akadálymentesítése. Már van egy…

Már a megrendelők is elégedetlenek Karácsony Gergellyel.
Most éppen az amerikai baloldal által pénzelt Szabad Európa Rádió rántotta le a leplet Karácsony ordas hazugságáról.
Nézd végig és oszd meg…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média