Megvédjük a rezsicsökkentést. Megvédjük a magyar embereket!

Párizsból jelentkezem!
Az elkövetkező napokban európai kollégáimmal fogok találkozni, akikkel az országainkat érintő legfontosabb uniós ügyekről fogok tárgyalni.
Európa a 21. század eddigi legsúlyosabb válságával néz ma farkasszemet. Beszéljünk egyenesen: Európa gazdasági nehézségektől szenved. A magyar álláspont, hogy ezeket a nehézségeket önmagán a háborún túl a háborús szankciók okozzák. A magyar kormány ezért elkötelezett a béke mielőbbi megteremtése mellett. Mi úgy gondoljuk, hogy a magyar álláspont megismertetése és megismerése közelebb viheti az Európai Uniót a békéhez és a gazdasági nehézségekből való kilábaláshoz.
Ugyanakkor fontos, hogy nyugat-európai partnereink is tájékozódjanak az Európai Bizottsággal folytatott konstruktív tárgyalásaink alakulásáról, valamint a magyar pozícióról jogállamiság és kondicionalitás kérdésében is.
Párizsból Madridba. Madridból Lisszabonba. Tartalmas két napnak nézünk elébe. Nekünk a magyar érdekek képviselete az első!
Megvédjük a rezsicsökkentést. Megvédjük a magyar embereket!

Hétfőn a Nyugati nyaralás című film premier előtti díszvetítésén vettem részt. A film a mai naptól a mozikban is megtekinthető. Fogadják sok szeretettel!
Az Európai Parlament kiáll a nicaraguai üldözött keresztények mellett. Sikerült végre olyan határozatot elfogadni, amelyik a keresztények ellen elkövetett emberi jogsértésekkel is foglalkozik!
Az…
Vajon az európai baloldal valóban vitázni akart? Még a kérdésektől is féltek! Lássuk hát!
Magyarországgal mindig is lehetett és most is lehet tárgyalni. De az Európai Parlamentnek nem ez a célja. Ők zsarolni akarnak, nem pedig megállapodni.
Zsarolni akarnak, mert nem tudják elfogadni,…
Bácsborsódon sem állnak meg a fejlesztések
Kormányzati támogatás segítségével:
🛝 Megújult a játszótér,
Beszerzésre került egy közterületek karbantartását szolgáló új traktor,
És korszerűdött a…
A határvadászok szolgálatba lépésével tovább erősítjük a határvédelmet.
Mindent megteszünk, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálni tudjuk.
Beata Szydlo, Lengyelország volt miniszterelnöke, jelenlegi EP-képviselő is kiállt Magyarország mellett Brüsszelben. 
12 év után köszönthetünk újra finn külügyminisztert Budapesten
️
Pekka Haavisto ezúttal már egy NATO-tagjelölt ország minisztereként érkezett hozzánk
🤝🇫
Nádudvar, KITE Zrt. öntözési és talajművelési bemutató 
️️ Az öntözés közérdek! Ez világos, egyértelmű és követendő alapszabály. ☝️
Az elmúlt időszakban rengeteg minden változott körülöttünk. Úgy…