Here we go again.

Az Európai Bizottság mai döntésével két magyar ügyet az Európai Unió Bírósága elé utalt és két ügyben indított újabb kötelezettségszegési eljárást.

1️⃣ A magyar kormány meglepődésére az egyik a gyermekvédelmi törvény ügyével kapcsolatban megindított eljárás, mely során mindvégig hangsúlyoztuk, hogy a Bizottság által felhozott vádak alaptalanok.

Már az elején leszögeztük, hogy a kiskorúak védelme és erkölcsi fejlődésük zavartalanságának garantálása tagállami hatáskörbe tartozik, az Unióhoz való csatlakozásával Magyarország nem a szuverenitásáról mondott le, hanem csak egyes hatáskörök közös gyakorlását tette lehetővé.

E hatáskörök egyike sem vonatkozhat ugyanakkor a nemzeti identitás részét képező értékek megváltoztatására és az uniós tagság semmilyen módon nem érinti azt a Magyarországot megillető jogot, hogy a gyermekek védelmével kapcsolatos döntéseket nemzeti identitásával összhangban, nemzeti hatáskörben hozza meg.

Ezeket az értékeket Magyarország Alaptörvénye is védi, így az alkotmányos szinten szabályozott jogintézményeket felpuhító bármely rendelkezés alaptörvény-ellenes szabályozási gyakorlathoz vezetne, hiszen a magyar államnak kötelessége az alkotmányos szinten rögzített elvek és jogintézmények védelme és érvényesítése.

2️⃣ A másik a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultságának megújításával és a pályáztatással kapcsolatos hatósági eljárásokat és az ott született elutasító döntéseket kifogásoló kötelezettségszegési eljárás.

️ Fontos leszögezni, hogy a Klubrádió ügyében egy, a Kormánytól független hatóság hozta meg a döntést, amit a független magyar bíróság is jóváhagyott.

️A Bizottság kifogásaira korábban egyértelmű válaszokat adtunk, válaszlevelünkben kiemeltük, hogy:

a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, a sajtószabadság és a médiapluralizmus elvét a jelen ügy és annak szabályozási környezete nem érinti;

a magyar engedélyezési rendszer a médiaszolgáltatási lehetőségekhez való hozzáférést minden igénylőnek egyenlő eséllyel biztosítja a megújítás körében és a pályázati eljárás keretében;

továbbá valamennyi nyertes médiaszolgáltató számára biztosítja a frekvencia hozzárendelését.

️ Mindez pedig teljes mértékben összhangban van az Emberi Jogok Európai Egyezményében és a Chartában írt elvekkel, amelyek megsértését kifogásolta a Bizottság.

️Ezzel párhuzamosan a Bizottság újabb kötelezettségszegési eljárásainak margójára pedig csak annyit tudnánk hozzátenni, hogy ahogy eddig is, a magyar kormány kész a konstruktív jogi párbeszédre, amennyiben azok továbbra is a kölcsönös tiszteleten alapulnak.

️ A kettős magyar üzemanyagár-rendszer bevezetésével kapcsolatban a Bizottság korábbi megkeresésére válaszolva a Kormány kiemelte, hogy az intézkedés bevezetésekor az
mindenkire alkalmazandó volt, azonban az időközben kialakult inflációs és háborús helyzetre tekintettel a fokozódó üzemanyag-turizmus olyan mértékben veszélyeztette az ellátásbiztonságot, hogy a Kormány a külföldi rendszámmal rendelkező járműveket kivonta a kedvezményezetti körből. (Nem mellékesen az ellátásbiztonság védelmére, mint közrendi indokra való hivatkozás az uniós bírósági ítélkezési gyakorlatában is megjelenik.)

A gabonaexportra vonatkozó korlátozásokat bevezető nemzeti szabályozás kapcsán a Kormány szintén megküldte az előzetes észrevételeit.

️ A luxemburgi Bíróság elé utalt mindkét ügy kapcsán reméljük, hogy győz a józan ész és számunkra kedvező döntés születik.

Az Egyesült Királyság és Magyarország között kiváló a hosszú múltra visszatekintő védelmi együttműködés.

Paul Fox budapesti brit nagykövet úrral szót ejtettünk a történelmi jelentőségű madridi NATO-…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média