A miskolci jogász ma már önálló karakter a magyar jogi palettán!

🤝 A nap folyamán dr. Nagy Alexandra „Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae” kitüntetéses doktorrá avatásán vettem részt a Sándor Palotában.

Alexandra a gimnáziumban, az egyetemen és a doktori képzés alatt is a legmagasabb teljesítményt nyújtotta és több hazai és nemzetközi versenyen és konferencián is megcsillogtatta a tudását, ezért különleges elismerésben részesült.

Hajrá, Alexandra! Büszkék vagyunk rád! Jó szerencsét, Miskolc!

Mozgalmas nap a Sándor-palotában. Legfőbb ügyész helyettesi, államtitkári, rektori kinevezések, nagyköveti megbízólevél átvétel, kitüntetéses doktori diploma átadás. Gratulálok minden érintettnek!

Ma Szilvásváradon, az Állami Ménesgazdaságban jártam, ahol a Honvéd Huszárság újraalapításának második évfordulója alkalmából rendezett bemutatón vettem részt.

Mindent meg fogok tenni azért, hogy a…

A jászberényi Jász-Plasztik Kft. 1990-ben 17 fővel indult, ma két országban és hat gyárban foglalkoztat 6000 embert.
Újabb 10 milliárdos beruházás, újabb lendület a Jászságnak és Magyarországnak. 👍🏗

Libanonban jelentős keresztény közösség él, akiket a Hungary Helps program keretében rendszeresen támogatunk. Több tucat keresztény templom felújítását végeztük el az elmúlt két évben.
Reméljük, hogy…

A fogyasztóvédelmi politika új irányairól tartottam előadást Salgó László közigazgatási államtitkár és Kupecki Nóra helyettes államtitkár kíséretében ma a kormánymegbízottak értekezletén.

️ A következő…

sajtóközlemény
Biztonságos jövőképet a fiataloknak!

Az Európai Parlament plenáris ülésén arról folytatott eszmecserét, hogy miként óvható meg a mentális egészség a munka digitális világában. Kósa Ádám,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média