A magyar álláspontról, diplomatáknak

️ Nagyköveti briefinget tartottunk Bóka János államtitkár úrral, hogy az EU-s tagállamok budapesti misszióvezetői is megfelelő tájékoztatást kapjanak hazánk álláspontjáról a legfontosabb uniós kérdésekben.

️ A nagyköveteknek elmondtam, hogy a minisztérium egyik legfontosabb feladata a 2024-es uniós elnökség megszervezése lesz, melynek előkészítése már meg is kezdődött.

Szóba kerültek a hétfői tanácsülés témái is, így az Európai Unió jövője vagy éppen a 7-es cikkely szerinti eljárás. Előbbivel kapcsolatban aláhúztam: aggasztó, hogy az Európai Parlament állampolgári ajánlásoknak álcázva próbálja saját ideológiai céljait beteljesíteni.

️ A magyar emberek ezzel szemben nemet mondtak a nyomásgyakorlásra és a lopakodó hatáskörbővítésre, ezért kezdeményezni fogjuk a Szerződések módosítását!

️A 7-es cikkely szerinti eljárást illetően pedig álláspontunk változatlan: a konstruktív vitára mindig nyitottak vagyunk, ám a jelenlegi kihívásokkal teli időszakban volna fontosabb feladata is a közösségünknek.

🤝 Hiszünk az európai párbeszédben, ezért a Magyarországon dolgozó diplomatákkal továbbra is kapcsolatban maradunk, állunk rendelkezésükre.

Magyarország addig is tovább küzd egy erős nemzeteken alapuló erős Európáért!

Ahhoz, hogy megõrizzük Európa erejét
👉ki kell állnunk hagyományos értékeink mellett,
👉hangsúlyoznunk kell a család fontosságát,
👉a közösség megtartó erejét,
👉az erõs nemzetek szükségét.
Ma a…

Délelőtt a rezsi- és honvédelmi alapról egyeztettünk. Most pedig indulás Csehországba a Transatlantic Defense Forumra: a középpontban Európa stratégiai szuverenitása.

Nem hátrálunk, megvédjük a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média