Terítéken az európai sokszínűség eltörlése

Az Európai Parlamentben mondott beszédet Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az integráció mélyítését, egy „pragmatikus föderáció” létrehozását szorgalmazta. Mindezt ráadásul úgy, hogy külügyi kérdésekben eltörölné a vétórendszert, amit a balliberális többségű EP is üdvözölt, hiszen korábban Guy Verhofstadt is hasonló gondolatokat fogalmazott meg…

A magyar álláspont világos: a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek. Eltörlésével a tagállami sajátosságok és nemzeti érdekek csorbulnának, a szuverén országok akaratát ellehetetlenítenék. Ezt nem engedhetjük!

Nemet mondunk az európai birodalomra!

A hősüket kereső föderalisták egyre nyilvánvalóbb támogatása a miniszterelnök kezdeményezőkészségére is serkentőleg hatott, aki a május harmadikán az Európai Parlamentben elmondott beszédében már…

Az elmúlt hónapokban olyan kihívások jöttek szembe, melyekhez hasonlókra senki sem számított a 21. század első negyedének végére.

A fizikai biztonság mellett immáron az energiabiztonságunk is a tét a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média