Sokan felteszik a kérdést, hogy miért szükséges a Polgári törvénykönyv módosítása

️Szögezzük le: ez a változtatás a gyermekek érdekét szolgálja, mert megszüntethet egy eddig elvarratlan konfliktusforrást.

🤝 A javaslatot a civil élet szereplői is üdvözölték, köztük a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és az Apaszív egyesület is, hiszen a módosítás egy régóta megfogalmazott igény volt a civil társadalom részéről.

️ A törvénymódosítás mögött nemcsak a 2020-ban felállított Családjogi Civil munkacsoport javaslatai, de az idén életre hívott Családjogi Szakértői Munkacsoport támogatása is áll.

A közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás biztosítja azt, hogy, ha mindkét szülő alkalmas a gyermek gondozására, a gyermeknek ne kelljen elválnia egyik szülőjétől sem, a gyermek mindkét szülőjével azonos intenzitású, bensőséges kapcsolatban maradhasson.

️ Hangsúlyozni kell, hogy a bíróságnak kell minden szempontot körültekintően mérlegelve döntenie abban a kérdésben, hogy a közös szülői felügyelet gyakorlásának feltételei fennállnak-e és az a gyermek érdekét szolgálja-e. A módosítás egy további lehetőséget biztosít a bíróság számára, hogy a jelenleginél jobb, a gyermek érdekeit szem előtt tartó döntést hozhasson.

A nemzetközi tapasztalatok és a legfrissebb kutatások egyértelműen alátámasztják, hogy a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás a gyermekre nézve jobb kimenetellel bír, mintha a gyermek kizárólag egyik szülőjével élne. A gyermekek még abban az esetben is profitálhatnak a váltott gondoskodás előnyeiből, ha a szüleik közötti viszony nem kifejezetten együttműködő, mert a váltott gondoskodás ösztönzi a szülők közötti együttműködést, mert mindkét szülő ténylegesen részt vesz a gyermek nevelésében.

️Ki kell emelni, hogy az Európai Unió országainak döntő többségében a közös szülői felügyelet a főszabály, és kivételesnek tekinthető, ha azt csak az egyik szülő gyakorolja. A legtöbb országban dönthet a bíróság az egyik szülő kérelmére is a közös szülői felügyelet kérdésében.

A munkát folytatjuk, továbbra is dolgozunk az eljárási határidők rövidítésén a családjogi perekben.

Magyarország és Ciprus egyetért a legfontosabb uniós kérdésekben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi külügyminiszter együttműködési megállapodást írt alá…

Válasz a DK-s Arató Gergely képviselő úr napirend előtti felszólalására

Ma kivételesen 16:30-as kezdéssel lépünk pályára az UEFA Európa Ligában a Celtic otthonában!

☝️A csapat felkészült az ősz egyik legfontosabb idegenbeli meccsére.

2020-ban egyszer már sikerült legyőzni…

A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.

A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.

A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.

A precíziós technológiák alkalmazásával válhat fenntarthatóbbá az agrárium. Éppen ezért nagy szerep hárul a mező- és agrárgépészekre. A 21. század kihívásaira ugyanis csak a legmodernebb innovatív…

Mi a helyzet az állam többletforrásaival most, és mi volt a helyzet a Gyurcsány-korszakban?

Ezzel szembesítette Orbán Balázs a baloldalt az Országgyűlésben.

Nézd meg a videót és küldd tovább!

Újra nemzeti tulajdonban lehet a budapesti repülőtér!
Mint ismert, Gyurcsány Ferenc és a baloldali kormány 2005 végén privatizálta a repülőtér üzemeltetésének jogát, a brit BAA International Ltd.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média