A Fake news-hálózat működésbe lépett!

A Telex reggel megírja, az RTL egy órán belül már izzítja a lejárató kampányt.

És ugyebár nincs hálózat… Dehogy!

Kedd délelőtt egy áldozatsegítéssel foglalkozó szakmai konferencián tartottam előadást. Alig léptem le a pulpitusról, máris mikrofon, kamera, azonban kérdés helyett egy jól felépített nemzetközi hisztériakeltés újabb fejezete következett, egy olyan témában, amelyről korábban már mindent elmondtam, amit jogszabályi keretek között el lehet mondani, sőt a belügyminiszter hétfőn részletes tájékoztatást nyújtott a Nemzetbiztonsági Bizottságnak.

Értem én, hogy az ellenzéki oldalon folyó tragikomédiáról valahogy el kell terelni a figyelmet, de hol marad a korrektség?

Miközben estére már csúcsra járt a hecckampány, addig áldozatsegítésről egy szót sem lehetett hallani az esti RTL híradóban. Ezek szerint a szakmai tudósítás csak álca lenne?

Miért hallgat végig és rögzít valaki egy 30 perces előadást, vagy miért regisztrál egyáltalán valaki újságíróként egy szakmai konferenciára, ha arról aztán nem tudósít?

Persze, értem én, nincsenek illúzióim a Soros-szervezetekkel kokettáló médiumokkal kapcsolatban.

De ha már a balliberális médiának nem számít az áldozatsegítés ügye, akkor kérem legközelebb kerüljék a megalapozatlan hangulatkeltést a témával kapcsolatban, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a bűnügyi statisztikák évről-évre jobbak legyenek, a segítség pedig minden honfitársunkhoz eljusson.

Ezekről az eredményekről számoltam be a keddi konferencián, de láthatóan az RTL Klub nem elkötelezett áldozatsegítés ügyében, inkább hisztériakeltéssel foglalkozik.

The fake news network has been launched!

If Telex reports on something in the morning, RTL will launch a defamatory campaign within an hour.

Yet there is no network...of course!

I gave a presentation at a professional conference on victim support on Tuesday morning. I barely stepped off the stage, a microphone and a camera appeared immediately in front of me. Instead of posing a question, however, there came another chapter of a well-structured international hysteria on a topic about which I had already said everything that could be said within the legal framework. Furthermore, even the Minister for Internal Affairs provided detailed information to the Parliamentary Commission of National Security on Monday.

I understand that attention should be diverted from the tragicomedy of the opposition, but where is the correctness?
While this provocative campaign was at its peak by the evening, they didn't mention a single word about victim support in the evening RTL news.

Would that mean that press coverages are just a charade?

Why is someone listening and recording a 30-minute lecture, or why someone registers for a professional conference as a journalist if he doesn't even want to cover the topic?

Of course, I understand and have no illusions about the media flirting with the organisations of Soros.

Still, if the issue of victim support no longer bothers the left-liberal media, next time please avoid conducting an unfounded publicity campaign on the subject, since the government is doing its utmost to make crime statistics better year after year and to help all our compatriots.

These are the achievements I made a presentation on at Tuesday’s conference, but apparently, RTL Klub TV channel is not committed to victim support, it rather deals with whipping up hysteria.

Földimogyoró betakarítás Zákányszéken
Hatalmas fehérjeigény van a világban, amit hosszú távon ki kell elégíteni. Ebben a folyamatban fontos szerepet játszik a földimogyoró is. Kővári Róbert és Dr.…

Brüsszel követelései abszurdak, nem engedünk a gyermekvédelem kérdésében: a gyerekek szexuális nevelését kizárólag a szülők határozhatják meg.

Indul a Zöld Otthon Program és az ehhez kapcsolódó kamatmentes, zöld csok-kölcsön. Októbertől lehet maximum 70 millió forintot felvenni energiatakarékos új otthon építésére.

A déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt. Ha a kerítést lebontanák, holnap tízezren, a jövő héten százezren, egy hónap múlva millióan jönnének át. Itt mi egész…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média